1945 áprilisában a
szovjet hadsereg megszállta Magyarországot, megdöntve a közel ezer éves Magyar
Apostoli Királyságot. Százezrével erőszakolták meg a nőket, a férfiakat
kényszermunkatáborokba hurcolták, ami mozdítható volt elrabolták, ami nem,
elpusztították. Talán egész történelmünk során nem találkoztunk olyan bestiális
hordával, mint a vörös hadsereg. A magyar államiság megszűnt, kisgazdapárti,
majd kommunista árulók szegődtek a szovjetek helytartójául. A ma paradicsominak
lefestett 1945-47 közötti időszak hazánk egyik legvéresebb időszaka volt, az
1919-es bolsevita terrorhoz mérhető. Tízezer számra gyilkolták le a magyarság
színe-javát, köztük négy királyi miniszterelnököt és az utolsó magyar kormányt,
élén utolsó államfőnkkel, Szálasi Ferenc nemzetvezetővel.
A marxista történetírás –
követve módszertanát – feje tetejére állította a történteket. A megszállást
felszabadításnak kiáltotta ki és ezt sulykolta a fejekbe. A kegyetlenkedésekről
hallgatni kellett, a propaganda szerint Magyarország támadta meg a Szovjetuniót,
mely önvédelmi háborút folytatott velünk szemben. Interpretációjuk szerint
Magyarország német megszállás alá került, a szovjetunió pedig felismerve
emberbaráti kötelezettségét, felszabadításunkra sietett. A németek
kiszolgálóit, az embertelen fasizmus éltre hívóit megbüntették az elvtársak és
segítenek nekünk a szocializmus építésében. Ez a kép annyiban módosult ’89
után, hogy a lakosság ellen elkövetett kegyetlenkedésekről a „jobboldal” mer
beszélni, az ortodox kommunisták erről is hallgatnak. Ma is gondolkozás nélkül
használják „háborús bűnösök” jelzőt, igazolva a vérbíróságok bosszúhadjáratát a
magyarság ellen. Hazánk elestét nem kevesen felszabadításként említik, a zavarban
lévő „jobboldaliak” idézőjelbe teszik azt, nem tudván, mit is mondjanak. A
liberális történetírás torzszülöttje – mely a közoktatást mérgezi - azonban e
két verziót is alulmúlja: „felszabadítás és megszállás egyszerre”.
Ahhoz, hogy tisztán
lássunk, meg kell vizsgálnunk Magyarország hadba lépésének és a németek bevonulásának
körülményeit. 1941. június 26-án szovjet gépek bombázták Kassát. További
kutatások tárgyát képezi, hogy a szovjetek Magyarországra kívántak csapást
mérni, vagy pedig tévedésből történt a támadás, mely eredetileg Eperjest vette
célba. A szakmán kívüliek körében még mindig nagy népszerűségnek örvend a
kommunisták által alkotott mese a német provokációról, mely nem érdemel
figyelmet. A kormány megállapította a hadiállapot beálltát és felkészült az
ellencsapásokra. Talán elhamarkodott lépés volt, célszerűbb lett volna alaposan
kivizsgálni az eset körülményeit, de akik azt hiszik, hogy a Szovjetunióval
kibontakozó háború ezen múlt, rendkívül tudatlanok és naivak. Sztálin célja a
nagypéteri álom megvalósítása volt: Európa meghódítása. Idő kérdése volt csak,
mikor ér ide hadserege. Bulgária nem lépett hadba a Szovjetunió ellen, így sem
kerülte el a megszállást. De akkor sem lett volna bűnös dolog csatlakozni a Szovjetunió
elleni keresztes hadjárathoz, ha semmiféle konfliktus sincs a két ország
között. A Sátán ellen harcolni mindig erény. Franciaországnak, vagy Belgiumnak
nem volt konfliktusa a Szovjetunióval, mégis fiatalok ezrei érezték kötelességüknek,
hogy felvegyék a harcot a vörös rémmel szemben.
Magyarország a Szovjetunió
elleni háborút szövetségi rendszerben harcolta végig. Szövetségeseink voltak:
Németország, Olaszország, Japán, Szlovákia, Románia, Horvátország és
Finnország. Ezek az államok közösen úgy döntöttek, megszabadítják a világot a
vörös pestistől. Sajnos Magyarországnak voltak olyan miniszterelnökei, akik
elárulták a szent ügyet: a liberális-bolsevista koalíció legyőzését. Ők voltak
Teleki Pál és Kállay Miklós. Hitler tudott az angolokkal folytatott titkos
tárgyalásokról, melyről felháborodva tájékoztatta Horthyt, aki semmit nem tett
a szégyenletes dolog ellen. A németek vezérénél betelt a pohár. A német
csapatok 1944. március 19-én bevonultak Magyarországra. Az ország katonai értelemben
megszállás alá került, politikai értelemben azonban nem. Magyarország
szuverenitása sérült, de elvesztéséről nem beszélhetünk. Churcill száját kevés
igaz mondat hagyta el, de ezek közé tartozott a következő: „szövetségesek
között nincs értelme megszállásról beszélni”. Ezzel reagált a kollaboráns
magyarok azon nyafogására, mely szerint Magyarország „a hitleri agresszió
áldozatává vált”. Valóban, egy szövetség egyik tagja képtelen megszállni a másikat.
Viszont ha a másik fél hűségében kételkednie kell, rákényszerül bizonyos
lépésekre. A német csapatok bevonulása nem volt örömteli esemény, de
elkerülhetetlen volt, hiszen Horthy nem volt hajlandó világos politikát
folytatni, megtisztítani a közéletet, médiát az ellenséges elemektől.
Magyarország hősiesen
harcolta végig a második világháborút, méltóan katonai hagyományaihoz. Három
hónapra tartóztatták fel a szovjeteket Budapest hős védői. Ezzel megmenekült a
szovjet megszállástól Nyugat-Németország és Olaszország. Nyugatra tudott
menekülni fél millió magyar, sikerült kimenekíteni a nemzeti vagyont és a Szent
Koronát. 1945 áprilisában (Nem ’44 márciusában!) megszakadt a legitimitás
Magyarországon, azóta a minket legyőző, sátáni angolszász-szovjet tömb
kiszolgálói bitorolják a hatalmat. Cinizmusuk odáig megy, hogy ma, 2013-ban is
felszabadítóként ünneplik hóhérainkat. Adja Isten, hogy újra azok kezébe
kerüljön a hatalom, akik a Szentlélek inspirációját követve Isten országát
valósítják meg a Kárpát-medencében!