2013. április 4., csütörtök

'45 április: Magyarország megszállása


1945 áprilisában a szovjet hadsereg megszállta Magyarországot, megdöntve a közel ezer éves Magyar Apostoli Királyságot. Százezrével erőszakolták meg a nőket, a férfiakat kényszermunkatáborokba hurcolták, ami mozdítható volt elrabolták, ami nem, elpusztították. Talán egész történelmünk során nem találkoztunk olyan bestiális hordával, mint a vörös hadsereg. A magyar államiság megszűnt, kisgazdapárti, majd kommunista árulók szegődtek a szovjetek helytartójául. A ma paradicsominak lefestett 1945-47 közötti időszak hazánk egyik legvéresebb időszaka volt, az 1919-es bolsevita terrorhoz mérhető. Tízezer számra gyilkolták le a magyarság színe-javát, köztük négy királyi miniszterelnököt és az utolsó magyar kormányt, élén utolsó államfőnkkel, Szálasi Ferenc nemzetvezetővel.

A marxista történetírás – követve módszertanát – feje tetejére állította a történteket. A megszállást felszabadításnak kiáltotta ki és ezt sulykolta a fejekbe. A kegyetlenkedésekről hallgatni kellett, a propaganda szerint Magyarország támadta meg a Szovjetuniót, mely önvédelmi háborút folytatott velünk szemben. Interpretációjuk szerint Magyarország német megszállás alá került, a szovjetunió pedig felismerve emberbaráti kötelezettségét, felszabadításunkra sietett. A németek kiszolgálóit, az embertelen fasizmus éltre hívóit megbüntették az elvtársak és segítenek nekünk a szocializmus építésében. Ez a kép annyiban módosult ’89 után, hogy a lakosság ellen elkövetett kegyetlenkedésekről a „jobboldal” mer beszélni, az ortodox kommunisták erről is hallgatnak. Ma is gondolkozás nélkül használják „háborús bűnösök” jelzőt, igazolva a vérbíróságok bosszúhadjáratát a magyarság ellen. Hazánk elestét nem kevesen felszabadításként említik, a zavarban lévő „jobboldaliak” idézőjelbe teszik azt, nem tudván, mit is mondjanak. A liberális történetírás torzszülöttje – mely a közoktatást mérgezi - azonban e két verziót is alulmúlja: „felszabadítás és megszállás egyszerre”.

Ahhoz, hogy tisztán lássunk, meg kell vizsgálnunk Magyarország hadba lépésének és a németek bevonulásának körülményeit. 1941. június 26-án szovjet gépek bombázták Kassát. További kutatások tárgyát képezi, hogy a szovjetek Magyarországra kívántak csapást mérni, vagy pedig tévedésből történt a támadás, mely eredetileg Eperjest vette célba. A szakmán kívüliek körében még mindig nagy népszerűségnek örvend a kommunisták által alkotott mese a német provokációról, mely nem érdemel figyelmet. A kormány megállapította a hadiállapot beálltát és felkészült az ellencsapásokra. Talán elhamarkodott lépés volt, célszerűbb lett volna alaposan kivizsgálni az eset körülményeit, de akik azt hiszik, hogy a Szovjetunióval kibontakozó háború ezen múlt, rendkívül tudatlanok és naivak. Sztálin célja a nagypéteri álom megvalósítása volt: Európa meghódítása. Idő kérdése volt csak, mikor ér ide hadserege. Bulgária nem lépett hadba a Szovjetunió ellen, így sem kerülte el a megszállást. De akkor sem lett volna bűnös dolog csatlakozni a Szovjetunió elleni keresztes hadjárathoz, ha semmiféle konfliktus sincs a két ország között. A Sátán ellen harcolni mindig erény. Franciaországnak, vagy Belgiumnak nem volt konfliktusa a Szovjetunióval, mégis fiatalok ezrei érezték kötelességüknek, hogy felvegyék a harcot a vörös rémmel szemben.

Magyarország a Szovjetunió elleni háborút szövetségi rendszerben harcolta végig. Szövetségeseink voltak: Németország, Olaszország, Japán, Szlovákia, Románia, Horvátország és Finnország. Ezek az államok közösen úgy döntöttek, megszabadítják a világot a vörös pestistől. Sajnos Magyarországnak voltak olyan miniszterelnökei, akik elárulták a szent ügyet: a liberális-bolsevista koalíció legyőzését. Ők voltak Teleki Pál és Kállay Miklós. Hitler tudott az angolokkal folytatott titkos tárgyalásokról, melyről felháborodva tájékoztatta Horthyt, aki semmit nem tett a szégyenletes dolog ellen. A németek vezérénél betelt a pohár. A német csapatok 1944. március 19-én bevonultak Magyarországra. Az ország katonai értelemben megszállás alá került, politikai értelemben azonban nem. Magyarország szuverenitása sérült, de elvesztéséről nem beszélhetünk. Churcill száját kevés igaz mondat hagyta el, de ezek közé tartozott a következő: „szövetségesek között nincs értelme megszállásról beszélni”. Ezzel reagált a kollaboráns magyarok azon nyafogására, mely szerint Magyarország „a hitleri agresszió áldozatává vált”. Valóban, egy szövetség egyik tagja képtelen megszállni a másikat. Viszont ha a másik fél hűségében kételkednie kell, rákényszerül bizonyos lépésekre. A német csapatok bevonulása nem volt örömteli esemény, de elkerülhetetlen volt, hiszen Horthy nem volt hajlandó világos politikát folytatni, megtisztítani a közéletet, médiát az ellenséges elemektől.

Magyarország hősiesen harcolta végig a második világháborút, méltóan katonai hagyományaihoz. Három hónapra tartóztatták fel a szovjeteket Budapest hős védői. Ezzel megmenekült a szovjet megszállástól Nyugat-Németország és Olaszország. Nyugatra tudott menekülni fél millió magyar, sikerült kimenekíteni a nemzeti vagyont és a Szent Koronát. 1945 áprilisában (Nem ’44 márciusában!) megszakadt a legitimitás Magyarországon, azóta a minket legyőző, sátáni angolszász-szovjet tömb kiszolgálói bitorolják a hatalmat. Cinizmusuk odáig megy, hogy ma, 2013-ban is felszabadítóként ünneplik hóhérainkat. Adja Isten, hogy újra azok kezébe kerüljön a hatalom, akik a Szentlélek inspirációját követve Isten országát valósítják meg a Kárpát-medencében!    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése