2013. augusztus 22., csütörtök

Szentséggel és kegyelemmel teljes Szent István király

A magyarság már a honfoglalást megelőzően kapcsolatba került a kereszténységgel. A keresztény térítők üdvös munkája a honfoglalást követen is folytatódott. A magyarság ősvallásáról keveset tudunk. Hasonló, sámánisztikus vallás lehetett, mint más ural-altáji népek vallása. Monoteista jellege miatt nem volt nehéz az átmenet a kereszténységbe. Széles körben népszerű nézet, hogy a magyarságnak meg kellett volna őriznie saját, „hozzá illő” vallását, ahelyett, hogy felvette az „idegen” kereszténységet. Ezzel vitába szállok. A Föld különböző vallásai tartalmaznak igazság magvakat, de egyetlen vallás van, a kereszténység, mely a teljes igazságot tartalmazza, hiszen ez az egyetlen Istentől kinyilatkoztatott vallás. Az ősmagyar vallás tartalmazott igazságokat (monoteizmus pl.) és nagyon fontos kultúrtörténeti szempontból, de mivel a magyarságnak lehetősége nyílt rá, hogy AZ igaz hitet felvegye, öngyilkosság lett volna ezt a lehetőséget kihagyni.

Gyakran lehet találkozni azzal a furcsa állítással is, mely szerint Szent István megalapította a magyar államot. Ez sem helytálló. A magyar államot a honfoglaló Árpád fejedelem alapította. Szent István a kereszténységet vette fel, ezzel a fejedelemség királysággá alakult. Ezzel nem új állam született, hanem rendszerváltás történt, az uralkodói hatalom ezentúl nem pogány, hanem keresztény szakrális alapon állt. Koppány vezér, akár csak István, felvette a keresztény hitet. Feltételezhető, hogy Koppány részéről csak színlelés volt, ezért a mellé felsorakozók körében erős lehetett a pogányság megőrzése iránti vágy. Az őszintén keresztény Istvánt érthető módon szívesen pártfogolta a Szent Római Császárság.

A közöttük kialakuló konfliktust legfontosabb eleme mégsem a vallás volt. Ha megvizsgáljuk a türk uralkodócsaládok szokásait, ahová a Turul-ház is tartozott, azt látjuk, hogy a trónutódlásnak nem volt szigorú rendje, hanem a dinasztia férfitagjai közül a legerősebb ragadta magához a hatalmat. A többieket gyakran megölte (Oszmánok az újkorban is!), vagy uralkodásra alkalmatlanná tette (Vazul). Ez lehetett tehát a legerősebb motívum. István győzelme egyértelműen üdvös volt. Koppány győzelme esetén a bizánci rítusú kereszténység (melyhez Koppány csatlakozott) terjedt volna el az országban, ami az 1054-es egyházszakadás után magával vonta volna a magyarság Anyaszentegyházból való kiszakadását. Végtelenül hálásnak kell tehát lennünk az Úrnak, hogy ezt a szörnyűséget elkerültük.

1983-ban mutatták be az István a király című rockoperát. A darab művészeti szempontból fantasztikusra sikerült, ideológiai szempontból ellentmondásosnak tekinthető hatása. A mérleg pozitív felében szerepel, hogy egy igazán magyar témát dolgoztak fel, mely alkalmas volt a nacionalizmus táplálására, a magyarság összefogására, viszonyítási pont, szimbólum volt. A negatív fél: 1. A darab egy történelmi eseményt dolgoz fel, nem célja, hogy tudományos igénnyel rekonstruálja a történteket és ez nem is történik meg. Sajnos azonban a magyar történelem iránt érdeklődők jó része ezzel nincs tisztában és a kereszténység felvételéről alkotott képük azonos a műben látottal. 2. Hamisan ábrázolja a magyar ősvallást, a nyugati pogány vallásokhoz hasonlónak mutatja be. 3. A kereszténységet összekeveri a pacifizmussal és úgy ábrázolja, mintha azt kívánná az emberektől, hogy önsanyargatásban töltsék földi életüket. Összekapcsolja az „idegen hódítók” képével. 4. István és Koppány harcában – tévesen – a keresztény-pogány ellentétet helyezi előtérbe. 5. Inkább Koppánnyal szimpatizál, István úgy szerepel benne, mint akinek győzelme szükséges rossz („Nehogy elvesszen az ország!”). Meg merem kockáztatni, hogy a mára riasztó méreteket öltő álpogányság egyik gyökerét is itt kell keresnünk. 6. A mélypont, mikor Koppánnyal egy csokorba kötik a kommunisták történelmi sztár-hármasát: Dózsát, Rákóczit és Kossuthot. Mindezen negatívumok ellenére gyerekkorom egyik legszebb emléke a mű. Ma is megborzongok, ha hallok belőle egy részletet. Inkább pozitívumnak kell értékelnünk, hogy egy ilyen témájú mű abban a világban létrejöhetett.

Végezetül érdemes pár mondatot szentelni Robertánk újabb botrányának is. Sokan a nemzeti táborból megnézték a „művet”, hogy „tudjanak róla véleményt mondani”. Én úgy is szívesen megteszem ezt, hogy nem láttam. A sátánista zenéről is van véleményem, nem kell hozzá meghallgatnom. Roberta eddigi ámokfutása semmi másról nem szólt, mint a buzipropagandáról, keresztény- és magyargyalázásáról. Mi másról szólt volna utolsó, bosszús támadása, amiért egy kicsit háttérbe kell szorulnia? Persze, hogy sötét, beteg lelkének legmélyebb bugyraiból tört fel a mocsok, hogy szégyent hozzon a „nemzeti-keresztény” kormányra, Szeged város vezetésére és mindenkire, aki ehhez asszisztált. Aki mást várt tőle, csak végtelen naivitásáról tett tanúbizonyságot. Nem kevesen csalódtak Szörényiben és Bródyban. Mindketten tehetséges emberek, ezt el kell ismerni, de aki a Szovjetunióban turnézott, ill. a Szadesznak kampányolt meglepő-e, hogy pályája végére idáig süllyed?


Add Urunk, hogy tartalmában és megjelenésében is neked tetsző színdarabok szülessenek, melyek nemzetünk büszkeségének növekedését szolgálhatják! Bocsáss meg azoknak, akik az alkotási lehetőséget arra használják fel, hogy nemzetünket meggyalázzák és add, hogy ne legyen többé lehetőségük kárt okozni! Ámen!     



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése