Éljen V. Károly magyar király!
Mindenható Úristen! Kérünk Téged, eszközöld, hogy a Te szolgád, a mi apostoli királyunk, Károly, ki kegyelmedből vette át az ország kormányát, minden erényben gyarapodjék és ezekkel ékeskedve, a vétkek szörnyeit kerülhesse és ellenségein diadalmaskodván, hozzád, ki út, igazság, élet vagy, a rábízott néppel együtt eljuthasson!"
Bár átvette volna az ország kormányát... Nem irreális kicsit ezt mondani?
VálaszTörlésTekintve a világpolitikai körülményeket és Őfelsége hozzáállását, ennek sajnos nem volt realitása. Bízunk benne, hogy lesz olyan alkalom és uralkodó, hogy a restauráció lehetővé válik!
VálaszTörlésMegjegyzések a nómenklatúrához (amit ezen oldal lényegében helyesen használ):
VálaszTörlésMelyik a helyes: a „család”, a „ház” vagy a „dinasztia”?
A feudális magánjogi viszonyok esetén nemesi „házról” beszélünk, amely akár több „családot”, „ágat” illetve „nemzetséget” is magában foglalhat. Ebben az esetben a „ház” jogi személy, a leszármazásból eredő jogokkal, rangokkal és címekkel. Ennek élén áll a Ház fője, feje (Oberhaupt), amely családi ügyekben sajátos jogokkal bír.
Amennyiben ez „felséges Ház” (uralkodó-ház), akkor közjogi kapcsolatban áll egy közjogi entitással (császárság, királyság, hercegség stb.), amely közjogi entitásnak egyben legfőbb közjogi méltósági tisztségét betölti az esetek többségében a „felséges Ház” legitim feje. Ezen uralmi (akár igény esetén is!) helyzetben beszélhetünk a római-bizánci megnevezés után „dinasztiáról”. Bizonyos címeket a dinasztia egyéb tagjai is betölthetnek, az érvényes közjog és dinasztikus-jog szerint.
Mi a legitim magyar uralkodó-ház (dinasztia) helyes megnevezése?
Valóban a Habsburg-Lotharingiai (németül Habsburg-Lothringen) a helyes elnevezés, illetve rövidítésként az „Ausztriai” (Österreicher), amely elsődlegesen nem a „Ház”, hanem a „Dinasztia” megnevezése. Ez utal arra, hogy minden tartozékot azon a jogon bír a „felséges Ház” feje, hogy egyben osztrák főherceg is.
Valóban Ottó volt-e még a legitim uralkodó halálakor?
Bizonyos szempontból igen, bizonyos szempontból nem. Édesapja, Ausztriai Boldog I./IV. Károly halála (1922. április 1.) után egészen 2007. január 1-éig, igen.
Mivel 2007. január 1-étől a felséges Ház törvényei szerint legitimen átadta a főséget legidősebb fiának, II./V. Károlynak, így e dátum után semmiképp sem koronázták volna már meg, mégha címeit „emeritusként” használhatta volna is.
Apropó címek.
A magyar trónöröklési jog szerint „trónörökösről” akkor beszélünk, ha még életben van az „örökös király”, vagy az „apostoli király”. Így 1922. április 1-étől fogva már nem „trónörökös” volt I./II. Ottó, hanem „örökös király” az 1791-es törvényeknek megfelelően. Ha megkoronázták volna, akkor „apostoli király” lett volna, az ezzel járó jogokkal egyetemben.
Így II./V. Károly „örökös király” és „trónörökös” volt 2007. január 1-étől 2011. július 4-éig. Azóta „örökös király” és nem „trónörökös”.
Lépten-nyomon a zsurnalisztikában Ottó „trónörökös” haláláról beszélnek, amely teljesen hibás megnvezés.
Érdekes kérdés, hogy a dinasztiafőség átadása egyben a királyi cím átadását is jelentette-e? Érdemes lenne utána nézni a Habsburg dinasztia házi törvényeiben! Igen, sajnos sok helyen zavaróan (és degradálóan) "Ottó trónörökösről" írnak, mintha még köztünk lenne IV. Boldog Károly!
VálaszTörlésMivel a családi törvények, és az érvényes "pragmatica sanctio"-k (osztrák, cseh, magyar, erdélyi stb.) szerint az aktuális családfő mindig az aktuális osztrák főherceg, és az együttbirtoklás elve szerint ezzel együtt automatice bírják a többi címet, így 2007. január 1-étől már II./V. Károly az örökös király.
VálaszTörlésNagyjából analóg III. Ferdinánd és IV. Ferdinánd esetével.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy '61-ben Ottó lemondott a császári címéről. Ha a királyiról is lemondott volna, akkor egyértelműen legidősebb öccse, Róbert (halála után fia, Lőrinc) lett volna a császár és a király. Így viszont sérült az együttbirtoklás elve. Mondhatnánk, hogy Lőrinc a császár és Károly a király, de ezt pont a Pragmatica Snactio miatt nem tehetjük. Ez egy kezelhetetlen közjogi anomália, amit üdvös lenne, ha a dinasztiafő rendezne! Furcsa, hogy az osztrák legitimisták az említett lemondás után is Ottót tekintették császárnak és nem Róbertet, illetve Lőrincet! Azt tartom legegyszerűbbnek, ha királynak nevezzük Ottót és Károlyt, zárójelben megjegyezve a problémás körülményeket.
VálaszTörlésNehéz kérdés ez.
VálaszTörlés2007-ben úgy nyilatkozott I./II. Ottó, hogy „praktikus okokból” tette meg a lemondó nyilatkozatát, szerette volna elnyerni az osztrák állampolgárságot, megígérte, hogy hű híve lesz a köztársaságnak.
Ez betudható Ottó alanyi jellemének, pragmatizmusának, valamint a korai gyermekéveiben a családját és saját magát ért megrázkódtatásának, hogy „többfelé focizott”. Demokratáknak „Herr Habsburg-Lothringen” volt, ha legitimisták látogatták meg, szívesen fogadta, hogy „felségnek” szólítják.
Mi is volt mindennek a lemondásának háttere?
1941-ig gyakorlatilag legális német állampolgár volt I./II. Ottó. 1941. nyarán Ő, Édesanyja (az özvegy császárné és királyné), valamint az érintett leánytestvérei elveszítették német állampolgárságukat személyesen Adolf Hitler vezér és birodalmi kancellár közbejárására, mivel bár Hitler – félretéve az általa ideológiai alapon kritizált évszázados Habsburg-politika iránti ellenszenvét – próbált több mint egy évtizedig I./II. Ottóval konszenzust teremteni. Az örökös császár és király hajthatatlan maradt. Először Coudenhove-Kalergi-féle, wilsonista Páneurópai Mozgalomban, azután az osztrák Ständestaat-ban, végül az amerikai hírszerzés közép-európai részlegénél tevékenykedett. Hitler (saját szempontjából birodalom- és népellenes tevékenysége miatt) az állampolgárságától megfosztotta.
A háború után visszatért Európába, Spanyolországban és Franciaországban élt először. A monacói hercegtől kapott útlevelet, Charles de Gaulle közbenjárására, 1946-ban. Mint máltai lovag, a Szuverén Máltai Lovagrendtől mint nemzetközi jogi személytől is kapott útlevelet. A Caudillo spanyol diplomata útlevelet adott számára (spanyol állampolgárság nélkül), s ezt használta utazásai során.
1949-ben nemesített embereket (osztrák nemességre), ami ellen élesen tiltakozott természetesen a II. Osztrák Köztársaság. N.B. mivel nem volt „apostoli király”, így magyar nemesítést nem adhatott, osztrákot viszont igen, lévén az osztrák örökösödési törvény (a császári címben nincs jogilag különbség az örökös és a tényleges császár között) ezt lehetővé tette. 1961-ben, mikor megszületett első fia, azt mint osztrák főherceget, osztrák császári és magyar királyi trónörököst anyakönyvezte a Német Szövetségi Köztársaságban. Ezen fölháborodtak ismét az osztrák köztársaságiak. Eddigre már (néhány kivételtől eltekintve napjainkig is) az osztrák főhercegek és főhercegnők többsége lemondott mindenféle igényéről, és legitimnek ismerte el a II. Osztrák Köztársaságot, és az 1918-as „Habsburg-törvényt”. I./II. Ottó 1961. március 31-én lemondott a trónigényéről, megkapta az osztrák állampolgárságot és útlevelet, viszont továbbra is a Német Szövetségi Köztársaságban élt.
Mi ezzel a probléma?
A dinasztia főségéről és az Aranygyapjas (dinasztikus) Rend nagymesteri címéről nem mondott le ezzel egy időben. (Ezért is tekintették 2007. január 1-ig az osztrák és magyar legitimisták örökös császárnak és királynak.) Továbbra is ütött aranygyapjas rendi lovagokat. Az ún. „Habsburg-krízis” Ausztriában 1966-ig tartott, utána gyakorlatilag a kedélyek lecsillapodtak, bár az állampolgárság ellen végig ágáló SPÖ továbbra is kifogással élt a „lemondó nyilatkozat” jogi érvénye felől.
Az együttbirtoklás elve (az osztrák főherceg automatice osztrák császár, Cseh Korona Országainak királya, magyar örökös ill. apostoli király stb. egyben) és a dinasztiafőség miatt, ha akart volna, akkor sem jelentkezhetett volna senki más (pl. testvére vagy a fia) trónigénnyel. Fia, II./V. Károly 2007. január 1-e után nem jelentett be trónigényt. Osztrák állampolgárként ez börtönbüntetéssel, vagyonelkobzással és az állampolgárságtól való megfosztással, végül kiutasítással járna. Nem tudok róla, hogy külön nyilatkozatban deklarálta, hogy nem kíván élni ezzel az igényével és hű állampolgára lesz-e a köztársaságnak. Jogi helyzete indirekt módon sajnos ez utóbbit erősíti.
A praktikus okai érthetőek a lemondásnak, de jobb lett volna ezt úgy tenni, hogy a helyzet tiszta legyen. Nem akarom megítélni Őfelségét, nem tudom, mit tettem volna a helyében. Nem mehetett haza, a családja sem élhetett otthon. Istentől kapott hivatása viszont az volt, hogy foggal-körömmel ragaszkodjon országaihoz! Megtehette volna, hogy minden címét átruházza egy olyan főhercegre, aki minden szempontból alkalmas az uralkodásra és addig nem kíván hazatérni, míg el nem foglalhatja trónját.
VálaszTörlésKár, hogy el kellett jutni az 1941-ben történtekhez! Érthető, hogy Ottó nem törődött bele abba, hogy országát a Nagynémet Birodalomhoz csatolják, de mégis lehetett volna keresni valami közös megoldást. A III. Birodalom távol volt attól, amit a Habsburg Birodalom képviselt, de sokkal közelebb állt hozzá annál, amit a liberális és bolsevik hatalmak (egy szóval a szabadkőművesség) megjelenítettek. Hitler lépése teljesen jogos és érthető volt.
A Caudilloval való jó kapcsolat és a nemesítések viszont pozitív jelek, talán nem hunyt ki egészen Őfelségéből a tradíció iránti ragaszkodás! Koronázás előtt nem nemesíthet a király? Ez a magyar, vagy a családi törvényekben található? Meglepő és örömteli Károly anyakönyvezésének formája is! A Nyugat-európai államok kevés előnyének egyike, hogy a családi hagyományokat a magánszférába utalják és nem szólnak bele olyan otromba módon, ahogy ezt a posztkommunista országok teszik. elképzelhető, hogy bár lemondott a trónról, Károllyal más tervei voltak!
Úgy tudom, Károlyt egyáltalán nem érdekli a dinasztikus politika. Reménykedhetünk viszont abban, hogy megvilágosítja a Szentlélek, vagy pedig fia, Ferdinánd Zvonimir lesz az, aki visszaállítja a birodalmat!
Kis kiegészítés. 2000. november 30-ától az Aranygyapjas Rend Nagymestere II./V. Károly örökös császár és örökös király.
VálaszTörlésA szétválasztás már önmagában problematikus jogilag (szomorú, ha I./II. Ottó illetve közvetlen tanácsadói köre ezzel nem volt tisztában).
A ciszlajtán, a transzlajtán (magyar) és a dinasztikus jog szinkronizálva volt, bár voltak surlódási pontok közöttük a dualizmus évtizedei alatt.
A legfontosabb probléma az volt, hogy a magyar közjog perszonálunióként tekintett a két ország és a dinasztia viszonyára, míg az osztrák közjog, és a diansztikus jog reálunióként kezelte azt.
Nemesítést csak "apostoli király" (törvényesen beiktatott - azaz megkoronázott, hitlevelet tett stb.) tehetett, "örökös király" nem. Ezt a kérdést a dinasztikus jog nem szabályozta, az csupán az örökösödési rendet, a dinasztiából való kizárást, morganatikus házasságok kezelését stb. rendezte.
Valóban szomorú, hogy I./II. Ottó a "nagyobbik rossazt" választotta a XX. század sorsdöntő összecsapásában. Egyébként a fő ellentét nem az Anschluß miatt volt. A Páneurópai Mozgalomban betöltött szerepével volt gondja az 1933. utáni rezsimnek, ezért is távozott Németországból.
A német konzervatív jobboldal, valamint az NSDAP konzervatív és nemesi szárnya próbált közte és Hitler között közvetíteni, sikertelenül. Sajnos Ottó olyan nevélési és politikai körök befolyásoltak értelme nyiladozása óta, amelyek a legtöbb szempontból negatívnak mondhatók.
Ehhez hozzájött Ottó személyes jelleme. (Önmagában ez nem perdöntő, hisz I./V. Ferdinánd alatt is a hatalmi központ elirányította a birodalmat a császár-király kisebb tehetsége ellenére is.) Azt mondta, családja nagy elődei lebegtek szeme előtt a politkában. Ezt olvasva, majd leeestem a székről... Micsoda?
Elképzelem, ahogy V. Károly Luthert miniszterének nevezi ki, vagy emancipálja a zsidókat. Elképzelem, ahogy I. Lipót lemond, vagy egy győzelmes 1849 után állampolgárságért kuncsorog I. Ferenc József Kossuth Lajos köztársasági kormányzóelnöknél.
Talán Lajos főhercegre hasonlított I./II. Ottó mentalitása, aki 1848-ban elvállalta a német birodalmi elnöki szerepet. Ő a kevésbé tehetséges Habsburgok egyike volt.
Ottót a dinasztia miatt mint trónörököst kell tisztelni, nem imádni, és a "mezítelen királyra" rámondani, hogy ruhában van.
Reméljük, az európai dinasztiák és arisztokrácia tehetségesebb tagjai az isteni kegyelem által újra pozitív szerepet tölthetnek be Európa formálásban!
Igen, mindig különbözött egymástól a birodalom osztrák és a magyar értelmezése. Az osztrák cseh politikusok egységes egésznek tekintették, melyben Magyarország csak egy tartomány, a magyarok pedig azt mondták, hogy szó sincs semmiféle birodalomról, csak véletlenül egy személy birtokolja a császári és a királyi koronát. Szerintem valahol kettő között van az igazság. A birodalom tartományai történelmi-vallási-kulturális szempontból erősen összefonódtak, így túlzás lenne azt mondani, hogy nem is alkottak birodalmat. Ugyan így azt sem jelenthetjük ki, hogy az Apostoli Magyar Királyság feloldódott volna egy nagyobb egységben. A Turul-házi királyok biztos, hogy visszautasítottak volna egy ilyen elképzelést.
VálaszTörlésEzek szerint a nemesítés említett feltételeit a magyar törvények tartalmazzák?
Őfelsége nyilatkozataiból olyan kép rajzolódik ki, mely szerint az Európai Uniót valamiféle új birodalomként képzelte el. Kedvenc Habsburg uralkodója V. Károly volt. Bizonyára az ő birodalmát akarta így feltámasztani. Kár, hogy nem vette észre, hogy mind formailag, mind tartalmilag az Unió éppen az ellenkezőjét képviseli annak, amit a család felépített!
Ha Ottó a harmincas években egy neofeudális Habsburg Birodalom képét állította volna szembe Hitler államával, akkor a fény erői mögötte sorakoztak volna fel. Viszont egy szabadkőműves-liberális Európa megvalósítását nyilván nem támogathatták.
A rossz befolyások sajnos már IV. Károlynál jelen voltak. Tervezte a választójog kibővítését, igyekezett elhagyni az uralkodó felsőbbrendűségét kifejező protokolláris előírásokat (hasonlóan a 20. század második felének pápáihoz). Pacifizmusa is árulás gyanújába sodorta a birodalmat. Ottónál a negatív influenciák felerősödtek. A sötétség erői úgy döntöttek, őt vonultatják fel a derengő világossággal szemben, félrevezetve sok embert, akik vakon bíznak a dinasztiában.
Szerintem Ottó nem volt tehetségtelen, hiszen elég nagy befolyása volt a politikában, kár, hogy a rossz oldalon. A baj inkább az értékítéletben volt. Ugyan az a furcsa naivitás jellemezte, mint azokat a tömegeket, akik az abortusz-párti Fideszt keresztény pártnak tekintik, vagy akik egyszerre vallják magukat Szent István tisztelőjének és demokratának.
Egyet értek, Ottót a rangja miatt kell tisztelni. Mint Álmos fejedelem leszármazottját, akit Isten küldött magyar királynak, ha még nem is látjuk, mi volt a célja vele.