Mi történik Ukrajnában?

Ukrán szélsőjobboldali felkelők farkaskampó jelképpel,
melyet több alakulat is használt a III. Birodalomban

Az Orosz Cárságot 1917-ben liberális forradalom döntötte meg. Az ukrán lakta területeken 1917-1920 között több ukrán államot is kikiáltottak, melyeket végül megszállt a terjeszkedő Szovjetunió. Az ukránoknak 1991-ig, a Szovjetunió szétesésig kellett várni, hogy újra függetlenek legyenek. Ukrajnára elmondható ugyan az, amit László András Magyarország kapcsán jegyzett meg egy tanulmányában: a bolsevizmus és a liberalizmus legrosszabb elemi keverednek politikai rendszerében. Jelenleg két terjeszkedő nagyhatalom ütközőzónájában foglal helyet. Nyugatról a szabadkőműves-liberális EU próbálja bekebelezni, keletről pedig a posztkommunista Oroszország. Az oroszpárti vezetés – engedve Moszkva zsarolásának – elvetette az EU-hoz való közeledést, melyre válaszul liberális, EU-párti felkelés tört ki. Ukrajna társadalma – hasonlóan Kelet-Európa többi társadalmához – hála Istennek nem olyan szélsőségesen baloldali, mint a Nyugat-európai társadalmak. Ennek köszönhetően – hasonlóan a magyarországi 56-os és 2006-os felkelésekhez – a megmozdulást sikerült meglovagolni a jobboldali erőknek, mely egyre jobbra és jobbra tolódik. Nem kell a Nyugat-európai tüntetések vörös zászlós hülyegyerekeit néznünk, akik anarchisták lettek, mert nem kapták meg a pónit 16. szülinapjukra. A tömeg természetesen nem megy annál tovább, hogy „lépjünk be az EU-ba, engedjék el a tüntetőket, legyen olcsóbb a kenyér”, de az érdemleges akciókat az ukrán szélsőjobboldal hajtja végre, ahogy azt az Ukrajnából érkező képek is elárulják. A rendszerváltó, szervezett politikai erőként való fellépés rájuk sem jellemző, ami persze nehéz is lenne, tekintve, hogy a tömeg nem azonosulna nézeteikkel. Érdemes kitérni egy félreértésre. A tüntetések során gyakran elhangzik Stepan Bandera jelmondata, vagy feltűnik portréja, ami vörös posztó a tudatlan, baloldali politikusok és a média szemében. Banderát „náci kollaboránsként” szeretik emlegetni. Bandera nacionalista politikus volt, aki a harmincas években kikiáltotta az ukrán függetlenséget és függetlenségi háborút indított a Szovjetunió, később Németország ellen. Náci, azaz német nemzetiszocialista tehát semmiképp sem lehetett, lévén, hogy ukrán volt. Mi a helyzet a kollaboráns jelzővel? Kit árult volna el Bandera azzal, hogy 41-ben szövetségre lépett a németekkel? Talán a Szovjetuniót, amelyik megszállt az ukrán lakta területeket és bolsevik diktatúrát vezetett be? Az ukránok 41-ben felszabadítóként üdvözölték a németeket, nagy kár, hogy azok visszaéltük a bizalmukkal.

Sok féle forgatókönyv elképzelhető. 1. Felmorzsolják a tüntetőket, minden marad ahogy volt. 2. „Győz” a felkelés, kisebb változások lesznek, elnökcserre, alkotmánymódosítás. 3. Kettészakad az ország. Nyugaton létrejön egy EU-párti-, keleten pedig egy orosz-párti Ukrajna, amit esetleg bekebelez Oroszország. Mi lenne a legjobb megoldás, amire esély szinte semmi sincs? Bevezetni a konzervatív diktatúrát, melynek élére az ukrán szélsőjobboldal legjobbjai kerülnének. Az EU és Oroszország közé ékelődne egy olyan állam, mely az antikrisztusi helyett a krisztusi világot építi. A fentiekhez még hozzá kell tenni, hogy eddig a kárpátaljai magyarság kérdését zárójelbe tettem. Az ukrán szélsőjobboldal legnagyobb és elfogadhatatlan hibája a magyarellenesség, mely annak az agymosásnak köszönhető, mely valamennyi kisantant országban végbement és végbemegy. A kárpátaljai magyar vezetők rendkívül rosszul reagálnak a történtekre. Kifejezik félelmüket az ukrán nacionalizmustól. Ahelyett, hogy üdvözölnék azt! Sajnos még mindig a marxista fogalomkészlet szerint gondolkoznak. Pont, hogy inkább az ukrán nacionalizmus mellé kellene odahelyezni a magyar nacionalizmust! Megmagyarázni az ukránoknak: ahogy ti büszkék vagytok rá, hogy ukránok vagytok, úgy mi büszkék vagyunk magyarságunkra. A kárpátaljai magyarságnak kellene a nyugat felé közvetítő elem szerepét eljátszani! Ha pedig szétesik Ukrajna, nem szabad a magyar „kormánynak” újra elkövetni azt a hibát és hazaárulást, hogy veszni hagyja azt a földet, ahol Árpád vezér megjelent őseinkkel!     

Hűség és árulás

A legnagyobb kár, amit a Gonoszlélek kiszolgálóin keresztül okozhat nem anyagai. Az előző rendszer legnagyobb bűne pl. nem az volt, amit sokan gondolnak: „loptak”. A legnagyobb bűnük a szellemi rombolás volt. Ennek eredménye a mai vallástalan, (öntudatlanul) marxista társadalom. A „kétharmadnak” voltak pozitív lépései az elmúlt négy évben, ez tagadhatatlan. De ezekkel szemben olyan óriási ellensúlyt képez legújabb, ördögi tervük, mely nyilvánvalóvá teszi, milyen erők hozták őket és mi a valódi céljuk.

A Magyar Apostoli Királyság 1940. november 20-án csatlakozott a fény-szerű hatalmakat  tömörítő háromhatalmi egyezményhez, hogy más országokkal közösen vegye fel a harcot a sötétség erőivel szemben. Ez a gyakorlatban azt jelentette (milyen meglepő), hogy előbb, vagy utóbb harcolnunk  kell majd az angolszászok és a szovjetek ellen. Ez nemsokára be is következett. 1941-ben egymás után két szovjet légitámadás érte Magyarországot. A szovjetek valószínűleg azt hitték, hogy szlovák célpontokat  támadnak. Erre hivatkozva Magyarország bejelentette a hadiállapot beálltát és ellentámadást indított. Ha ezt nem tettük volna meg, akkor is kénytelenek lettünk volna harcolni a szovjetek ellen. Egy részt a háromhatalmi egyezmény által ránk rótt kötelezettség miatt, másrészt pedig a nagypéteri álmot, Európa meghódítását célul kitűző Sztálin csapatai előbb-utóbb ide értek volna (Magyarország megszállásának tervét konkrétan egy 1940-es konferencián dolgozták ki: http://hu.metapedia.org/wiki/Szovjet_invázió_Magyarország_ellen).

1941. december 6-án a világháborút kirobbantó Anglia hadat üzent Magyarországnak. December 13-án – szövetségi szerződésünknek megfelelően – bejelentettük, hogy szövetségeseinkkel együtt mis is hadban állunk az USA-val. Sajnos voltak olyan áruló politikusaink, akiknek semmit sem számított a szövetségesi hűség és a háború fény-szerű oldalon való végigharcolásának ügye. Horthy, Teleki, Kállay, Lakatos kapcsolatot keresett az ellenséggel, szégyent hozva a magyar nemzetre. A kétharmad, de még a Jobbik szemében is hősök ezek a gyenge emberek. Hitler természetesen értesült az árulásról és többször figyelmeztette Horthyt, hogy nem tűri. Horthy nem tért jobb belátásra. 1944. március 19-én a német hadsereg bevonult Magyarországra, hogy jelenlétével megakadályozzon egy román-típusú átállását (Nem kiugrást!). Hitler tájékoztatta Horthyt döntéséről. Horthy felháborodott, de beletörődött a német bevonulásba. Voltak, akik ezt megszállásként értelmezték, ma pedig sajnos az emberek 99%-a annak értékeli. Churcillnek mondta (aki igazat ritkán szólt): „szövetségesek között nincs értelme megszállásról beszélni”. Ezzel reagált a háború utáni kollaboráns kormány nyavalygására. Valóban így van. Ha a németek 44-ben megszálltak minket, akkor azt is mondhatjuk, hogy Magyarország amerikai megszállás alatt volt Szerbia bombázása idején. Csacsiság lenne mindkettő. Ha Horthy azt mondta volna Hitlernek, hogy a bevonuláshoz nem járul hozzá, felmondja a Németországgal kötött szövetséget, bejelenti a hadiállapot beálltát és parancsot ad a magyar hadseregnek az ellenállásra, akkor lenne értelme megszállásról beszélni, de a tényeket ismerve nem.

Magyarország szuverenitása sérült 44-ben. Nem is lehetett másképp, épp az volt Németország célja, hogy a negatív irányú folyamatokat megállítsa. Nem volt örömteli, hogy erre volt szükség a helyzet rendeződéséhez, de ez sajnos elkerülhetetlen volt. Jobb lett volna, ha csak azért vonul be a német hadsereg, hogy közösen harcoljunk az augusztusban az országba törő vörös rémmel. A németek jelenléte nem volt konfliktustól mentes, amihez agyban hozzájárult az, hogy sok katona áruló vezetőinkkel azonosítatta a magyarságot. Nem viselkedtek mindig bajtársiasan a németek, ennek ellenére minden épeszű és ép lelkű ember száméra nyilvánvaló volt – a 19-es terror és a szovjetunióban tapasztaltak után különösen – hogy semmi sem lehet rosszabb, mintha Magyarország szovjet megszállás alá kerül. Nem a németeket kellett szeretni, hanem a magyar hazát, melynek földjén már itt állt az ellenség. Gonosz és megvezetett emberek „ellenállásba” kezdtek hazájukkal és szövetségesünkkel szemben, amihez szégyenszemre még egyházi személyek is csatlakoztak. Ma őket is széles körben hősként ünneplik. Horthy továbbra sem fért e bőrébe, mindenáron át akart állni a szovjetek oldalára, még a nagy kínok által visszaszerzett területeiket is feláldozta volna. Október 15-én bejelentette a „kiugrást”, ami persze egy nagy hazugság volt, a magyar katonák kötelesek lettek volna hátba támadni német bajtársaikat, ahogy azt a románok tették. Horthy nem mert őszintén nyilatkozni (nem is volt erőssége), annyira félt a magyarság ellenállásától, ami be is következett. Német hozzájárulással a Szálasi Ferenc vezette a Nyilaskeresztes Párt átvette a hatalmat és tisztességgel végigharcolta a háborút Magyarország szabadságáért és a fényszerű erők győzelméért.

Gyakran elhangzik vádként a németek ellen, hogy ők nem minket védték, hanem Németországot. Természetesen, ők a saját hazájukért harcoltak. Mi ebben a meglepő? Mindenki a saját hazájáért harcolt. Szintén unalmas, kommunista sláger: „meghaltak a magyarok a német érdekekért”. Nem, a magyarok magyar érdekért haltak meg, az volt az érdekünk, hogy hazánk ne kerüljön szovjet megszállás alá. Mivel szövetségi rendszerben harcoltunk, érdekünk szerencsésen találkozott más nemzetek érdekével.

A kétharmad, ahelyett hogy végre eltávolítani a gyalázatos szovjet emlékművet a térről, ízléstelen történelemhamisító, „német megszállás emlékművel” akarja megfejelni. Mit kéne tenni e helyett? Visszaállítani az ereklyés országzászlót és emlékművet állítani a német-magyar fegyverbarátságnak, azoknak a katonának, akik életük feláldozásával állították meg nyolc hónapra a szovjet gőzhengert, mely nem tudta elnyelni egész Európát!   

Szentséggel és kegyelemmel teljes Szent István király

A magyarság már a honfoglalást megelőzően kapcsolatba került a kereszténységgel. A keresztény térítők üdvös munkája a honfoglalást követen is folytatódott. A magyarság ősvallásáról keveset tudunk. Hasonló, sámánisztikus vallás lehetett, mint más ural-altáji népek vallása. Monoteista jellege miatt nem volt nehéz az átmenet a kereszténységbe. Széles körben népszerű nézet, hogy a magyarságnak meg kellett volna őriznie saját, „hozzá illő” vallását, ahelyett, hogy felvette az „idegen” kereszténységet. Ezzel vitába szállok. A Föld különböző vallásai tartalmaznak igazság magvakat, de egyetlen vallás van, a kereszténység, mely a teljes igazságot tartalmazza, hiszen ez az egyetlen Istentől kinyilatkoztatott vallás. Az ősmagyar vallás tartalmazott igazságokat (monoteizmus pl.) és nagyon fontos kultúrtörténeti szempontból, de mivel a magyarságnak lehetősége nyílt rá, hogy AZ igaz hitet felvegye, öngyilkosság lett volna ezt a lehetőséget kihagyni.

Gyakran lehet találkozni azzal a furcsa állítással is, mely szerint Szent István megalapította a magyar államot. Ez sem helytálló. A magyar államot a honfoglaló Árpád fejedelem alapította. Szent István a kereszténységet vette fel, ezzel a fejedelemség királysággá alakult. Ezzel nem új állam született, hanem rendszerváltás történt, az uralkodói hatalom ezentúl nem pogány, hanem keresztény szakrális alapon állt. Koppány vezér, akár csak István, felvette a keresztény hitet. Feltételezhető, hogy Koppány részéről csak színlelés volt, ezért a mellé felsorakozók körében erős lehetett a pogányság megőrzése iránti vágy. Az őszintén keresztény Istvánt érthető módon szívesen pártfogolta a Szent Római Császárság.

A közöttük kialakuló konfliktust legfontosabb eleme mégsem a vallás volt. Ha megvizsgáljuk a türk uralkodócsaládok szokásait, ahová a Turul-ház is tartozott, azt látjuk, hogy a trónutódlásnak nem volt szigorú rendje, hanem a dinasztia férfitagjai közül a legerősebb ragadta magához a hatalmat. A többieket gyakran megölte (Oszmánok az újkorban is!), vagy uralkodásra alkalmatlanná tette (Vazul). Ez lehetett tehát a legerősebb motívum. István győzelme egyértelműen üdvös volt. Koppány győzelme esetén a bizánci rítusú kereszténység (melyhez Koppány csatlakozott) terjedt volna el az országban, ami az 1054-es egyházszakadás után magával vonta volna a magyarság Anyaszentegyházból való kiszakadását. Végtelenül hálásnak kell tehát lennünk az Úrnak, hogy ezt a szörnyűséget elkerültük.

1983-ban mutatták be az István a király című rockoperát. A darab művészeti szempontból fantasztikusra sikerült, ideológiai szempontból ellentmondásosnak tekinthető hatása. A mérleg pozitív felében szerepel, hogy egy igazán magyar témát dolgoztak fel, mely alkalmas volt a nacionalizmus táplálására, a magyarság összefogására, viszonyítási pont, szimbólum volt. A negatív fél: 1. A darab egy történelmi eseményt dolgoz fel, nem célja, hogy tudományos igénnyel rekonstruálja a történteket és ez nem is történik meg. Sajnos azonban a magyar történelem iránt érdeklődők jó része ezzel nincs tisztában és a kereszténység felvételéről alkotott képük azonos a műben látottal. 2. Hamisan ábrázolja a magyar ősvallást, a nyugati pogány vallásokhoz hasonlónak mutatja be. 3. A kereszténységet összekeveri a pacifizmussal és úgy ábrázolja, mintha azt kívánná az emberektől, hogy önsanyargatásban töltsék földi életüket. Összekapcsolja az „idegen hódítók” képével. 4. István és Koppány harcában – tévesen – a keresztény-pogány ellentétet helyezi előtérbe. 5. Inkább Koppánnyal szimpatizál, István úgy szerepel benne, mint akinek győzelme szükséges rossz („Nehogy elvesszen az ország!”). Meg merem kockáztatni, hogy a mára riasztó méreteket öltő álpogányság egyik gyökerét is itt kell keresnünk. 6. A mélypont, mikor Koppánnyal egy csokorba kötik a kommunisták történelmi sztár-hármasát: Dózsát, Rákóczit és Kossuthot. Mindezen negatívumok ellenére gyerekkorom egyik legszebb emléke a mű. Ma is megborzongok, ha hallok belőle egy részletet. Inkább pozitívumnak kell értékelnünk, hogy egy ilyen témájú mű abban a világban létrejöhetett.

Végezetül érdemes pár mondatot szentelni Robertánk újabb botrányának is. Sokan a nemzeti táborból megnézték a „művet”, hogy „tudjanak róla véleményt mondani”. Én úgy is szívesen megteszem ezt, hogy nem láttam. A sátánista zenéről is van véleményem, nem kell hozzá meghallgatnom. Roberta eddigi ámokfutása semmi másról nem szólt, mint a buzipropagandáról, keresztény- és magyargyalázásáról. Mi másról szólt volna utolsó, bosszús támadása, amiért egy kicsit háttérbe kell szorulnia? Persze, hogy sötét, beteg lelkének legmélyebb bugyraiból tört fel a mocsok, hogy szégyent hozzon a „nemzeti-keresztény” kormányra, Szeged város vezetésére és mindenkire, aki ehhez asszisztált. Aki mást várt tőle, csak végtelen naivitásáról tett tanúbizonyságot. Nem kevesen csalódtak Szörényiben és Bródyban. Mindketten tehetséges emberek, ezt el kell ismerni, de aki a Szovjetunióban turnézott, ill. a Szadesznak kampányolt meglepő-e, hogy pályája végére idáig süllyed?

Add Urunk, hogy tartalmában és megjelenésében is neked tetsző színdarabok szülessenek, melyek nemzetünk büszkeségének növekedését szolgálhatják! Bocsáss meg azoknak, akik az alkotási lehetőséget arra használják fel, hogy nemzetünket meggyalázzák és add, hogy ne legyen többé lehetőségük kárt okozni! Ámen!     

'45 április: Magyarország megszállása

1945 áprilisában a szovjet hadsereg megszállta Magyarországot, megdöntve a közel ezer éves Magyar Apostoli Királyságot. Százezrével erőszakolták meg a nőket, a férfiakat kényszermunkatáborokba hurcolták, ami mozdítható volt elrabolták, ami nem, elpusztították. Talán egész történelmünk során nem találkoztunk olyan bestiális hordával, mint a vörös hadsereg. A magyar államiság megszűnt, kisgazdapárti, majd kommunista árulók szegődtek a szovjetek helytartójául. A ma paradicsominak lefestett 1945-47 közötti időszak hazánk egyik legvéresebb időszaka volt, az 1919-es bolsevita terrorhoz mérhető. Tízezer számra gyilkolták le a magyarság színe-javát, köztük négy királyi miniszterelnököt és az utolsó magyar kormányt, élén utolsó államfőnkkel, Szálasi Ferenc nemzetvezetővel.

A marxista történetírás – követve módszertanát – feje tetejére állította a történteket. A megszállást felszabadításnak kiáltotta ki és ezt sulykolta a fejekbe. A kegyetlenkedésekről hallgatni kellett, a propaganda szerint Magyarország támadta meg a Szovjetuniót, mely önvédelmi háborút folytatott velünk szemben. Interpretációjuk szerint Magyarország német megszállás alá került, a szovjetunió pedig felismerve emberbaráti kötelezettségét, felszabadításunkra sietett. A németek kiszolgálóit, az embertelen fasizmus éltre hívóit megbüntették az elvtársak és segítenek nekünk a szocializmus építésében. Ez a kép annyiban módosult ’89 után, hogy a lakosság ellen elkövetett kegyetlenkedésekről a „jobboldal” mer beszélni, az ortodox kommunisták erről is hallgatnak. Ma is gondolkozás nélkül használják „háborús bűnösök” jelzőt, igazolva a vérbíróságok bosszúhadjáratát a magyarság ellen. Hazánk elestét nem kevesen felszabadításként említik, a zavarban lévő „jobboldaliak” idézőjelbe teszik azt, nem tudván, mit is mondjanak. A liberális történetírás torzszülöttje – mely a közoktatást mérgezi - azonban e két verziót is alulmúlja: „felszabadítás és megszállás egyszerre”.

Ahhoz, hogy tisztán lássunk, meg kell vizsgálnunk Magyarország hadba lépésének és a németek bevonulásának körülményeit. 1941. június 26-án szovjet gépek bombázták Kassát. További kutatások tárgyát képezi, hogy a szovjetek Magyarországra kívántak csapást mérni, vagy pedig tévedésből történt a támadás, mely eredetileg Eperjest vette célba. A szakmán kívüliek körében még mindig nagy népszerűségnek örvend a kommunisták által alkotott mese a német provokációról, mely nem érdemel figyelmet. A kormány megállapította a hadiállapot beálltát és felkészült az ellencsapásokra. Talán elhamarkodott lépés volt, célszerűbb lett volna alaposan kivizsgálni az eset körülményeit, de akik azt hiszik, hogy a Szovjetunióval kibontakozó háború ezen múlt, rendkívül tudatlanok és naivak. Sztálin célja a nagypéteri álom megvalósítása volt: Európa meghódítása. Idő kérdése volt csak, mikor ér ide hadserege. Bulgária nem lépett hadba a Szovjetunió ellen, így sem kerülte el a megszállást. De akkor sem lett volna bűnös dolog csatlakozni a Szovjetunió elleni keresztes hadjárathoz, ha semmiféle konfliktus sincs a két ország között. A Sátán ellen harcolni mindig erény. Franciaországnak, vagy Belgiumnak nem volt konfliktusa a Szovjetunióval, mégis fiatalok ezrei érezték kötelességüknek, hogy felvegyék a harcot a vörös rémmel szemben.

Magyarország a Szovjetunió elleni háborút szövetségi rendszerben harcolta végig. Szövetségeseink voltak: Németország, Olaszország, Japán, Szlovákia, Románia, Horvátország és Finnország. Ezek az államok közösen úgy döntöttek, megszabadítják a világot a vörös pestistől. Sajnos Magyarországnak voltak olyan miniszterelnökei, akik elárulták a szent ügyet: a liberális-bolsevista koalíció legyőzését. Ők voltak Teleki Pál és Kállay Miklós. Hitler tudott az angolokkal folytatott titkos tárgyalásokról, melyről felháborodva tájékoztatta Horthyt, aki semmit nem tett a szégyenletes dolog ellen. A németek vezérénél betelt a pohár. A német csapatok 1944. március 19-én bevonultak Magyarországra. Az ország katonai értelemben megszállás alá került, politikai értelemben azonban nem. Magyarország szuverenitása sérült, de elvesztéséről nem beszélhetünk. Churcill száját kevés igaz mondat hagyta el, de ezek közé tartozott a következő: „szövetségesek között nincs értelme megszállásról beszélni”. Ezzel reagált a kollaboráns magyarok azon nyafogására, mely szerint Magyarország „a hitleri agresszió áldozatává vált”. Valóban, egy szövetség egyik tagja képtelen megszállni a másikat. Viszont ha a másik fél hűségében kételkednie kell, rákényszerül bizonyos lépésekre. A német csapatok bevonulása nem volt örömteli esemény, de elkerülhetetlen volt, hiszen Horthy nem volt hajlandó világos politikát folytatni, megtisztítani a közéletet, médiát az ellenséges elemektől.

Magyarország hősiesen harcolta végig a második világháborút, méltóan katonai hagyományaihoz. Három hónapra tartóztatták fel a szovjeteket Budapest hős védői. Ezzel megmenekült a szovjet megszállástól Nyugat-Németország és Olaszország. Nyugatra tudott menekülni fél millió magyar, sikerült kimenekíteni a nemzeti vagyont és a Szent Koronát. 1945 áprilisában (Nem ’44 márciusában!) megszakadt a legitimitás Magyarországon, azóta a minket legyőző, sátáni angolszász-szovjet tömb kiszolgálói bitorolják a hatalmat. Cinizmusuk odáig megy, hogy ma, 2013-ban is felszabadítóként ünneplik hóhérainkat. Adja Isten, hogy újra azok kezébe kerüljön a hatalom, akik a Szentlélek inspirációját követve Isten országát valósítják meg a Kárpát-medencében!    

Szentföld, 2021

Az Amerikai Egyesült Államoknak vége. Alapítói Kanadába és Ausztráliába menekültek. A hatalmas ország a 2015-ben kirobbant, szűnni nem akaró néger-latin háború martalékává vált. A négyszáz éves, fehér civilizáció romokban hever. A muszlim világban eközben egy régi ellentét minden más konfliktust maga mögé utasítva vált uralkodóvá. A 2016-ban kirobbant a síita-szunnita háború öt évig szedte áldozatait. Az európai muszlim férfiak visszatértek hazájukba, hogy kivegyék részüket a harcokból, mely nagy fellélegzést jelentett Európa népei számára. A harcok a közel-keleti zsidóságot harapófogóba kényszerítették, akár csak annak idején a balkáni cigányságot a délszláv háború. Izrael elvesztette első számú patrónusát, az Egyesült Államokat. 

Az európai cionista kormányok vették át Amerika szerepét, anyagilag és fegyverrel támogatva Izraelt, végül az Európai Védelmi Szövetség hosszas vita után csapatainak közel-keleti bevetése mellett döntött. Erőszakos tiltakozáshullám söpört végig Európán, melynek következtében az EVSZ vezetősége visszalépett a katonai beavatkozástól, csupán az izraeli, zsidó, polgári lakosság kimenekítését vállalta a régióból. A gazdasági világválság miatt egyébként is kimerült európai nemzetek képtelenek voltak az újabb terhek elviselésére. Szélsőjobboldali milíciák államcsínyek sorozatát hajtották végre. A lakosság néhol segítette, máshol passzívan szemlélte a változásokat. A régi vezetés bűntudatkeltő, sátáni mantrái már nem hatottak. A zsidó menekültekkel megtelt hajók nem tudtak kikötni Európában, így azok – az ENSZ döntésének megfelelően – Madagaszkárnak vették az irányt. Az Izrael-barát kormányok bukása után, a zsidó állam kénytelen volt a még rendelkezésére álló fegyverállományra és az egész világról oda sereglett cionista önkéntesekre támaszkodni, de a muszlim tengerrel szemben ez kevésnek bizonyult. A megmaradt fegyveres erők is kénytelenek voltak az új hazába, Madagaszkárra menekülni. 

A muszlim államok katonailag és gazdaságilag teljesen kimerültek az egymással folytatott vallásháborúban. A győzelem reménye mindkét oldalon szertefoszlott, a szemben álló felek gyakorlatilag megsemmisítették egymást. Nincsenek sem politikai, sem katonai szervezetek, melyek ellenőrzésük alatt tarthatnák bármely területet. Mindenki egyetlen célja: a túlélés! A sokat szenvedett lakosság maradéka élelem után kutatva vándorol egyik városból a másikba. Bekövetkezett, amire senki sem számított: birodalmak évszázadokon keresztül folytattak véres háborúkat a Szentföld birtoklásáért, mely most ellenőrizetlen területté vált. A muszlim polgári lakosság már a háború elején elhagyta a gócpontnak számító területet és szétszóródott az arab világban. 

A keresztények kötelességüknek tartották, hogy az apokaliptikusnak tűnő állapotok ellenére a Szentföldön maradjanak. A bölcs XVI. Benedek pápa – meghallva segélykiáltásukat – élére állt a lengyel-magyar-horvát Katolikus Hadsereg megszervezésének. A keresztesekhez spanyol, francia és olasz önkéntesek csatlakoztak. Az egyesített katolikus sereg – kihasználva a hatalmi vákuumot – benyomult a területre és visszaállította a Jeruzsálemi Királyságot, mely a pápa védnöksége alá került. A katonai akciót irányító Aleksandr Radziwill lengyel tábornokot múlt héten iktatták be kormányzói hivatalába. Az Új Európában minden a Jeruzsálemi Királyságról szól. Könyvek, filmek, színdarabok ezrei emlékeznek Bouillon Gottfroedről és I. Baldwinról, mintha csak a közelmúlt eseményeit dolgoznák fel! Mintha a Jeruzsálem eleste óta eltelt 730 év csak egy rossz álom lett volna, amiből megkönnyebbülve ébredünk! 

A Szentföld visszatért a keresztények jogos tulajdonába! Adja az Úr, hogy ott is maradjon, a zarándokok biztonságát és az ott élő népek boldogságát biztosítva!   

Turáni lélek

Nyolc hónap hősies harcot követően 1945 májusában az utolsó visszavonuló magyar katona is elhagyta az ország területét. A vörös horda megdöntötte az ezer éves Apostoli Magyar Királyságot. Tengernyi kín és lelki fertőzés várt a bátor magyar népre, melyet az első világháborúban nem tudtak teljesen megtörni. Mai napig sem állt helyre a magyar államiság, azóta is azok a sátáni körök bitorolják a hatalmat, akik a szovjet bolsevizmus győzelmét előkészítették. Gondoljunk csak Antall Józsefre, akitől olyan sokat vártak egyesek! Attól az Antall Józseftől, akinek apja, id. Antall József a ’44-’45-ös magyarellenes szervezkedés oszlopos tagja volt, majd a bolsevizmus alatt végig első vonalban működött! Említhetjük Göncz Árpádot is, aki szintén partizán volt és ide kívánkozik a Fidesszé vedlett KISZ is!

Amíg Budapest hős védői három hónapon keresztül feltartották az ellenséget, a magyar szellemi elit jó része nyugatra menekülhetett. Az itt maradókra halál várt. Áldozatul esett az ellenségnek három magyar királyi miniszterelnök és az utolsó magyar államfő, Szálasi Ferenc is. A legkegyetlenebb megtorlást Magyarországon vitték véghez a sötétség erői! A nyomort, fizikai és szellemi elnyomást nehezen viselte a magyarság. 1956-ra megérett a közhangulat az ellenállásra. Tizenegy év telt el 1944 októbere óta, de a láng nem hunyt ki! A magyar nemzet készen állt, hogy kiűzze a szovjet megszállókat és élhetőbb politikai rendszert alakítson ki!

A Kommunista vezetés – látva a lengyel példát és érzékelve a nemzet haragját – úgy döntött, kifogja a szelet a vitorlából és az elégedetlenség élére állva reform-kommunista szellemben szervezi át az országot. Ide tartozott többek között a Petőfi Kör és a (deklaráltan kommunista) munkástanácsok szervezete. Később hozzájuk csatlakozott Nagy Imre, aki annyiban önállósította magát, hogy Tito példáját követve külön utas kommunizmust képzelt el, ami életébe került. Az ultrabaltól, akik a bolsevizmus továbbélését kívánták az ultrajobbig, akik az úri Magyarországot akarták visszaállítani, széles volt a paletta a résztvevők között, akár csak 2006-ban. ’56 objektív céljaként így maximum annyit jelölhetünk meg, mint a legkeményebb kommunista diktatúra megszüntetése és a szovjet csapatok kivonása. Ettől eltekintve, ahány ember részt vett a megmozdulásban, annyi féle céllal tette ezt.

1956. október 23-a nem volt forradalom. Nem lehetett az és hála Istennek nem is volt az! A forradalom a rend megdöntését jelenti, természetellenes állapot bevezetését. Ilyen volt az 1640-es angol forradalom, az 1789-es francia-, a ’48-as, valamint az 1917-18-as forradalmak. 1956-ban Magyarországon szélsőbaloldali rezsim működött, tehát egy kirobbanó forradalomnak az lett volna a célja, hogy ettől is balra helyezkedjen el az ország. Ez talán a totális anarchia lett volna. Minden esetre ilyen törekvésről nem tudunk, így 56 kapcsán forradalomról semmiképpen sem beszélhetünk. A marxista történetírás ellenforradalomként, tehát restaurációs kísérletként említette a felkelést, melyet hasonlónak képzeltek az 1919. november 16-ai rendszerváltozáshoz, mikor is Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg élén bevonult Budapestre. Sajnos, nem volt igazuk. Bár valóban ellenforradalom lett volna október 23-a! Bár a király, a nemesség és az Egyház uralmát kívánták volna vissza a felkelők, de sajnos ez csak kis részükre lehetett igaz! Egyedül Mindszenty József bíboros szájából hangzottak el jobboldali követelések, mely szerint az Egyház tulajdonát vissza kell szolgáltatni, a kommunistákat pedig végképp száműzni kell a hatalomból. Lett is nagy szörnyülködés! Sajnos azonban, azt is hozzátette, hogy nem kívánja az úri Magyarország visszaállítását. Végkövetkeztetésként legjobb talán, ha egyszerűen felkelésnek nevezzük október 23-át, így érzelmeink nem befolyásolják fogalomalkotásunkat.

Mindenki, aki fegyvert ragadott, hogy Magyarország sorsa jobbra forduljon hős volt! Attól függetlenül, milyen hatások érték és milyen távlati céljai voltak, életét áldozta azért, hogy a földre szállt pokolnak vége szakadjon! Hálával gondolunk rájuk, akár csak azokra a hősökre, akik 2006. október 23-án, az egész világ legnagyobb megdöbbenésére megismételték azt, amit 60 éve apáik és nagyapáik vittek véghez! Sajnos, azóta annyit romlott a magyarság erkölcsi állapota, hogy a nemzet nem csatlakozott ahhoz a harchoz, melyet maroknyi ember indított el a sötét erők elleni küzdelemben. Sokak szerint éppen ellenségeink mozgatták a szálakat, ők álltak a 2006-os felkelés mögött. Ha így volt, csak örömmel tölthet el minket, hiszen láthatjuk, semmit sem tanultak hatvan év alatt! Gyurcsány beszédének szándékos kiszivárogtatása nyilvánvaló. Az is nyilvánvaló, hogy készültek tüntetésekre. Talán még a szervezők között is ott voltak. De a Goneszlélek egy dologban mindig hátrányban lesz velünk szemben: az érzelmekkel nem tud számolni! Ha valóban ők készítették elő az ellenállást, őrültséget műveltek, hiszen ismét kicsúsztak kezük közül a szálak, ismét veszélybe került uralmuk!  

1919. november 16-a, 1944. október 15-e és 1956. október 23-a után, 2006 október 23-án ismét felébredt a magyarságban a turáni lélek, melyről Doros Gábor A magyarság életereje című munkájában olyan szépen ír. A turáni ember nem engedi, hogy az idegen úrrá váljon fölötte és erről újra és újra tanúbizonyságot tesz. Váratlanul és misztikus módon tört felszínre ez az ősi erő és szembeszállt az általános elsötétedéssel, ámulatba ejtve a harcot régen feladott nemzeteket. Mi lehet a magyarázat arra, hogy 2006-ban, mikor a jobboldaliság erői szűk csoportokra korlátozódnak a földön és az erőszakos fellépés a szélsőbalra korlátozódik, Európa közepén, Magyarországon jobboldali felkelés robban ki? Pio atya jóslata ad feleletet: "Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"

Dicsőség a hősöknek!

Gyönyörű ünnepe a magyarságnak a mai nap, október 15-e, melyen dicső őseink megszabadították a magyarságot Isten megtagadásának és Európa elárulásának szégyenétől! 1944. október 15-én a Szálasi Ferenc által vezetett Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom átvette a hatalmat Magyarországon és négy hónapon keresztül feltartóztatta a vörös áradatot!

Magyarország 1940 novemberében csatlakozott a Háromhatalmi egyezményhez, ezzel vállalta, hogy a Világháborút a fényszerű hatalmak oldalán fogja végigharcolni. 1942 márciusában Horthy kormányzó az angolbarát Kállayt nevezte ki miniszterelnöknek, aki titokban kapcsolatot keresett ellenségeinkkel. A német szövetséges mindenről tudott és figyelmeztette Horthyt, hogy nem tűri az árulást. Ennek ellenére sajnos semmi sem változott. Németország nem kockáztathatta, hogy olasz és román szövetségese után Magyarországot is elveszítse. 1944 márciusában a német csapatok bevonultak Magyarországra, mely által sajnálatos módon sérült szuverenitásunk, de másképp nem lehetett elkerülni a tragédiát. Horthy megőrizte pozícióját, továbbra is ő nevezte ki a kormányokat, tehát a jogfolytonosság megszűnéséről nem beszélhetünk. Horthy folytatta bűnös politikáját és a németbarát Sztójay Dömét leváltva kinevezte miniszterelnöknek Lakatos Gézát, aki megegyezett a szovjetekkel az átállásról. Hamis toposzként él a magyar történettudományban a „kiugrás” kifejezés, hiszen a szovjetek feltételként szabták a németek hátbatámadását, tehát szó sem volt a háborúból való kilépésről. Nem is lehetett, mivel Magyarország területén harcok folytak és Sztálin hódító törekvésének (Európa) részét képezte Magyarország is. Horthy a visszaszerzett területekről is lemondott szovjet követelésre (Erről vajon hány horthysta vadmagyarnak van tudomása?).

Általános elkeseredettség lett úrrá a nemzeten, hiszen úgy tűnt, hiába hullattuk vérünket négy éven keresztül, hogy megőrizzük szabadságunkat a bolsevizmussal szemben. Az Úr nem hagyta magára a magyarságot e válságos órákban! A Szálasi Ferenc által vezetett Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom – mely régóta kész tervvel rendelkezett erre az esetre – a tettek mezejére lépett. Megegyezett a németekkel, hogy nem akadályozzák meg a hatalom átvételét, így előre kizárták annak lehetőségét, hogy a mozgalom a román vasgárda sorsára jusson, melynek felkelését a németek verték le. A párt aktivistái minden fontos posztot elfoglaltak, a rendvédelmi szervek többsége, a különböző közszolgáltatási ágazatok mind a felkelés mellé álltak.

A németek – ígéretükhöz híven – nem gátolták a változásokat, sőt kisebb segítséget is nyújtottak ahhoz. Szálasi Ferenccel a legnyakasabb magyar nacionalista került az ország élére, aki az alárendelésnek még a látszatát sem viselte volna el. Ez a legékesebb bizonyíték arra nézve, hogy az ország nem szenvedett német elnyomástól. Szálasi kierőszakolta a kormányzónál miniszterelnöki kinevezését. Ennek túl sok értelme nem volt, hiszen Horthy árulásával méltatlanná vált arra, hogy államfőként tevékenykedjen. Horthy lemondott államfői tisztéről, majd a megtisztított országgyűlés Szálasit nemzetvezetővé választotta. A lehetőségekhez képest a hungaristák igyekeztek minél inkább alkalmazkodni az alkotmányos előírásokhoz. A körülményekből adódóan azonban nem felelhettek meg száz százalékosan azoknak. Így fogalmazott Szálasi: „választanom kellett nemzetünk és az alkotmány, az igazság és a jog, az élet és a törvény között: én nemzetünket, az igazságot és az életet választottam." A párt nem várhatott arra, hogy a következő választásokon jusson hatalomra, mikor az árulás kész ténnyé vált! A természetjog megelőzi a tételes jogot!

Nem nagy talány, mit nyert volna Magyarország azzal, ha Horthy ördögi terve sikerül. Amit Románia! 1. Elvesztette becsületét. 2. Előmozdította a sötét erők diadalát. 3. Ugyanolyan terror és rabszolgasors várt rá a háború után, mint ránk. Mit nyert Magyarország a jó oldalon való kitartással? 1. Érdemeket szerezett az Úristen előtt. 2. Sokadszorra megmentette Európát a pusztulástól. 3. Több százezer ember menekülhetett nyugatra, akikre itthon üldözés, halál várt volna. 4. Megmenekült a Nemzeti Bank aranykészlete és a Szent Korona.

Szálasin és harcostársain a megszálló szovjetek kiszolgálói embertelen bosszút álltak. Az azóta felnőtt generációk rosszindulatból, vagy tudatlanságból továbbra is a gonoszsággal, vagy az őrültséggel azonosítják Szálasi nevét. Mindig volt azonban az emigrációban és itthon is egy mag, mely tudatában volt annak, mit köszönhet a hungaristáknak a magyarság és ápolta emléküket. Add Urunk, hogy ne hunyjon ki a láng! Add, hogy mindenki megismerje nagyságukat! Add, hogy a vértanúk véréből új hajtás sarjadjon és létrejöjjön a Magyar Birodalom, melyről szent nemzetvezetőnk álmodott!